Lengyelország több, mint ezeréves múlttal rendelkezik és Magyarországhoz hasonlóan a történelem során a nyugati kultúra védőbástyája volt a keleti erőkkel szemben.
Az első történelmi uralkodó a Piast-családból származó I. Mieszko volt (963-992), aki 966-ban népével együtt felvette a kereszténységet, amivel Lengyelország a nyugathoz kapcsolódott.
Fia, Vitéz Boleszláv (992-1025) olyan szerepet játszott a lengyel történelemben, mint Szent István a miénkben, ő szervezte meg a lengyel monarchiát, egyben ő volt az első lengyel király.

III. Ferdeszájú Boleszláv végrendeletében felosztotta az országot három fiára, ami jelentős bel- és külpolitikai feszültséget eredményezett. Lengyelországot Lokietek Ulászló király egyesítette ismét 1320-ban. Ezután a Jagelló-ház uralkodott, majd létrejött a lengyel-litván perszonálunió, amelynek fő központja Krakkó lett. A Lengyel Királyságból és a Litván Nagyfejedelemségből létrejött állam az akkori Európa legnagyobbja volt. Ez volt Lengyelország történelmi fénypontja. Az unió Lengyelország harmadik felosztásáig, egészen 1795-ig állt fenn. A lublini unió főként annak a következménye volt, hogy Litvánia orosz fenyegetéstől tartott. A lublini országgyűlésen írták alá 1569. július 1-jén az uniót, melynek következtében közös uralkodóval, parlamenttel (Szejmmel), pénzegységgel, de külön nyelvvel és hadsereggel operáló állam született.
A lublini unió szabályai szerint a nemesség választotta a királyt, az első választás 1573. május 20-án zajlott le és az első választott király Valois Henrik lett. Rövid ideig, mindössze 5 hónapig tartott uralkodása, a következő király pedig Báthory István lett. Egyike a legnagyobb lengyel királyoknak, Báthory előre látta milyen nagy fenyegést jelent Oroszország Lengyelországra, ezért le is akart vele számolni. Grandiózus tervének korai halála vetett véget. II. Ágost szövetséget kötött I. Péter orosz cárral Svédország ellen, amivel belekeverte Lengyelországot a nagy északi háborúba (1700-1721).
A 18. század első évtizedében Lengyelországban egyre romlott a helyzet. A szomszédos országokkal való kapcsolat elmérgesedett, a nemességet pedig idegengyűlölet jellemezte. A hatalom és a hadsereg meggyengültek, melynek hatása az lett, hogy Lengyelország csak harctér lett a háborúban és az idegen seregek hatalmas pusztítást végeztek miközben átmasíroztak az országon. Az orosz befolyás egyre nőtt és nőtt, amíg gyakorlatilag orosz protektorátus lett, ahol a tényleges hatalom az orosz cár kezében összpontosult. Miután Oroszországnak szüksége volt Lengyelország támogatására a háborúk során enyhítette a nyomást rajta. Ennek következtében 1787-től újra összeült a Szejm és 1791. május 3-án megszületett Európa első, a világ második alkotmánya.

Az alkotmány bevezette az alkotmányos monarchia rendszerét, a hatalmi ágak szétválasztását és megnövelte a polgárok jogait. II. Katalin ezt nem nézte jó szemmel és seregét Lengyelországba küldte, majd egy rövid háborút követően felfüggesztette az alkotmányt. Poroszország, Oroszország és az osztrák Habsburgok felismerték, hogy Lengyelországot fel kell osztani. Ebbe persze a lengyelek nem nyugodtak bele és 1830-ban kitört a felkelés, mely eleinte nagy sikereket mutatott, ám ugyanaz a Paszkievics verte le véglegesen, aki 1849-ben a magyar szabadságharcot is leverte.
1863-ban újabb kísérletet tettek, ám ezt is visszaverték és ezután még nagyobb elnyomásban volt részük.
1918 novemberében, 123 évig tartó feldarabolás után ismét megalakult a független Lengyelország, mint köztársaság és melynek államfője Pifsudski Jószef lett.
Ám az újjászületett állam határai még nem voltak meghatározva, a lengyeleknek harcolniuk kellett azokért. A lengyelek harcoltak is, többek között Ukrajna, Szovjet-Oroszország, Csehszlovákia és Németország ellen. A legvéresebb összecsapás a varsói csata volt, melyben a lengyelek elfoglalták Kijevet. A csata megmentette Európát a kommunizmustól, ezért a történészek abba a 18 csatába sorolják, amely megváltoztatta a világ sorsát. A szovjetekkel való háborúra a rigai béke tett lezárást 1921. március 18-án.
A második világháború lengyel területen kezdődött a Harmadik Birodalom támadásával 1939. szeptember 1-én. Nem csak a németek támadtak, 17-én már a Szovjetunió is becsatlakozott a támadásba. A Wehrmacht és a Vörös Hadsereg csapatai rengeteg háborús bűncselekményt követtek el. Szeptember 1. és október 26.-a között különféle német erők összesen 764 tömeges kivégzést hajtottak végre. Szintén a második világháború alatt történt a Katyni vérengzés is, mely során több mint 22 ezer lengyel hadifoglyot és értelmiségit gyilkoltak meg (tanárok, ügyvédek és orvosok is nagy számmal voltak a kivégzettek között).
Noha Lengyelország a győztes oldalon harcolt, a háború vége után nem szerezte vissza teljes függetlenségét és a Szovjetunió fennhatósága alá került. Amikor a kommunisták átvették a hatalmat elkezdték sztálinista módon szervezni az államot. Államosították a gyárakat, az ellenzéket eltüntették. A következő 40 év a cenzúra és a nélkülözés jegyében telt, ám a nyolcvanas évektől kezdve a kommunizmus szétesésével megkezdődtek Lengyelországban a szervezkedések, melynek köszönhetően előbb kerekasztal-tárgyalásokat, majd 1989. június 4-én parlamenti választásokat tartottak.

Az ellenzék megszerezte az összes megszerezhető helyet, a miniszterelnök pedig Tadeusz Mazowiecki lett, 40 év után először nem kommunista politikus.
1989. december 27-én a Szejm megváltoztatta az állam nevét, így megalakult a harmadik Lengyel Köztársaság.
Lengyelország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióba.